Uniós visszatérítendő támogatások

Új Magyarország Kockázati tőke

A Program a hazai KKV szektor korai (magvető és induló), valamint növekedési életszakaszban lévő vállalatai tőkehelyzetének javítását tűzi ki célul. A magyarországi tőkepiac igen alacsonyan fejlett, és ezen belül is leginkább a nagyméretű tranzakciók dominálnak - a KKV-k magvető és korai életszakaszának tőkefinanszírozásával mindössze néhány piaci szereplő foglalkozik.

A Program keretében az MV Zrt. forrásokat közvetít kockázati tőke alapok részére, ezzel bővítve a KKV-k tőkebevonási lehetőségeit. A Programra allokált, jellemzően uniós forrás nagyságrendileg 40 milliárd forint.

Az MV Zrt. közvetlen partnerei kockázati tőke alapkezelő társaságok lesznek - a források ezen alapkezelők közreműködésével jutnak el a vállalkozásokhoz. A befektetések végrehajtása mellett az alapkezelők feladata, hogy az MV Zrt. által közvetített források mellé bizonyos mértékben magánforrásokat vonjanak be.

A potenciális alapkezelőknek szóló pályázatok 2009. július 15-én kerültek kiírásra, a nyertes közvetítők kiválasztása 2009. októberében megtörtént (a közeljövőben szerződő alapkezelők listája és az általuk kezelni kívánt alapok tervezett mérete a lap alján található)

A Program főbb feltételei

 A pontos, részletes feltételeket a pályázati kiírások, valamint az azok mellékletét képező közvetítői szerződés tervezetek tartalmazzák!

I. Együttműködési formák

1 .Közös Alap létrehozása  (csak a Közép-Magyarországi Régión kívül)
  • Az MV Zrt. és a magánbefektető(k) közös, magyarországi bejegyzésű kockázati tőke alapot hoznak létre.
  • Az MV Zrt. a Közös alap tőkéjének - az alap fennállásának bármely időpontjában - maximum 70%-áig szerezhet tőkejegyet.
  • Az MV Zrt. hozzájárulása legalább 700 millió Ft, legfeljebb 5 milliárd Ft egy adott alaphoz.
  • A Közös alap maximális futamideje 10 év.
  • Az MV Zrt. és a magánbefektetők kötelezettséget vállalnak alaptőke-részesedésük befizetésére. A tényleges befizetést az alapkezelő felhívására teljesítik, a Közös alapban való részvételük arányában és a befektetések ütemében.
2. "Co-investment" struktúra (csak a Közép-Magyarországi Régióban)
  • Az MV Zrt. önálló jogi személyiséggel bíró alapot hoz létre (Co-investment Alap). A Co-investment Alap társbefektetőkkel hajt végre közös befektetéseket, úgy, hogy tranzakciónként állapodik meg a társbefektetőkkel a befektetési feltételekről.
  • A Co-investment Alap maximális futamideje 10 év.
  • A Co-investment Alap részesedése az egyes befektetési projektek esetében maximum 70%.
  • A Co-investment Alap „Pledge Fund”-ként működik, azaz az MV Zrt. kötelezettséget vállal a szükséges alaptőke befizetésére. A tényleges befizetést az alapkezelő felhívására teljesíti.

Az allokált források felosztása a következő: 

Mrd Ft Közös Alap struktúra Co-investment struktúra
Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP - Budapest és Pest Megye) 0 4
Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP – Az ország Budapesten és Pest Megyén kívüli része) 36,5 0

II. Alapkezelők (pénzügyi közvetítők)
 

Az előzőek szerint létrehozott kockázati tőke alapok kezelésére olyan alapkezelők pályázhatnak majd, amelyek a tőkepiaci törvény (Tpt.) szerint kockázati tőkealap kezelésére jogosultak a Magyar Köztársaság területén, megfelelő szakmai referenciákkal rendelkeznek, valamint be tudják vonni a szükséges mértékű magánforrásokat.

Kiválasztás
  • Az alapkezelők nyílt eljárás során kerülnek kiválasztásra, transzparens „scoring” rendszer alapján.
  • Külön pályázat került kiírásra a Közös Alapok, valamint a Co-investment Alapok kezelésére, ezen belül pedig a KMOP, illetve a GOP régióra.
  • Közös Alapokra vonatkozóan:  Párhuzamosan több közös alap jöhet létre, egy pályázat keretében több alapkezelő is kiválasztásra kerülhet.
  • Co-investment Alapokra vonatkozóan: Egy Co-investment alap jön létre és egy alapkezelő kerül kiválasztásra az alap kezelésére. 
  • Az alapkezelők és az MV Zrt. között jogi megállapodás jön létre, mely részletezi az alapkezelők jogait és kötelezettségeit.
Javadalmazás
  • Az Alapkezelő javadalmazása az alap mérete után fizetett fix díjból, és sikerdíjból áll.
  • Fix díj: az alapkezelők versenyeztetése során dől el azzal, hogy a mindenkori jegyzett tőke maximum 3%-a lehet évente.
  • Sikerdíj: bizonyos kivételekkel és feltételekkel az alapok megszűnésekor esedékes, a magánbefektetővel kötött megállapodás alapján..

 III. Bevonható magánbefektetők
 

 

  • Független magánpiaci befektetők, amelyek befektetésre szánt forrása nem az államháztartás alrendszereiből származik.
  • Magánpiaci befektetők például: hazai vagy külföldi bejegyzésű, intézményesített formában működő, jogi személyiséggel rendelkező magántőkealapok, független pénzügyi befektetők, üzleti angyalok.
  • A magánbefektetői kör befektetési kedvének erősítése céljából az MV Zrt. bizonyos ösztönző eszközöket (hozamkorlátozás és veszteségmérséklés) kíván alkalmazni.

IV. Befektetési politika

Potenciális célvállalat
  • Magyarországon bejegyzett, a 2004. évi XXXIV. törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozás
  • Székhelye a Magyar Köztársaság területén van.
  • A korai (magvető és induló) vagy növekedési életszakaszban tart.
  • A befektetési döntés meghozatalához viszonyítva öt évnél nem régebben alapították.
  • Nettó évi árbevétele (anyavállalataival együttesen) egyik üzleti évben sem haladta meg a másfél milliárd forintot.
Emellett:
  • üzleti tervei jól átgondoltak és ígéretesek,
  • vonzó, jól fejlődő iparágban működik,
  • várhatóan teljesíteni tudja a magasabb hozamelvárásokat,
  • nincs lehetősége banki forrásbevonásra (pl. tőkeszegénység, a projekt jellege, kockázatai, fedezetek hiánya miatt),
  • kész megosztani a társaság tulajdonjogát.
Főbb korlátozások
Nem nyújtható támogatás:
  • a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatás szerinti nehézségekkel küzdő vállalkozásoknak;
  • a hajógyártásban, valamint a szén- és acéliparban tevékenykedő vállalkozásoknak;
  • a pénzügyi ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak.
A befektetett összeg nem használható fel:
  • Hitel és eszközalapú finanszírozás kiváltására;
  • Kereskedelmi (azaz ingatlan-értékesítési) célú  ingatlanfejlesztési tevékenység finanszírozására;
  • Részesedésszerzésre egyéb cégekben;
Befektetési méret
  • Egy kedvezményezett számára /ideértve a valamely kedvezményezett, illetve azonos személy(ek) vagy vállalkozás(ok) ellenőrzése alatt álló vállalkozásokat is /egy 12 hónapos időszak alatt maximum 1,5 millió euró, legfeljebb 3 egymást követő évben.
Befektetés formája
  • Tőkefinanszírozás (részesedésszerzés), valamint pénzkölcsön.
  • Az egy kedvezményezettnek nyújtott pénzkölcsön együttes összege nem haladhatja meg az e kedvezményezettbe befektetett tőke összegét, továbbá a folyósított összes pénzkölcsön együttes összege nem haladhatja meg a mindenkori befizetett jegyzett tőkéje 25%-át.

 

Elnyert források összege / Alap várható jegyzett tőkéje Pályázónként
Pályázók Elnyert forrás (mFt) Alap várható mérete (mFt)
Biggeorge's-NV EQUITY Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2 800 4 000
Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 3 500 5 000
DBH Investment Zrt. 3 500 5 000

Etalon Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. (Co-investment Alprogram, Közép-Magyarországi Régió)

4 000 4 000
Finext Startup Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 5 000 7 360
MORANDO Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 4 550 6 506
Portfolion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 3 800 6 800
Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 4 340 6 200