Támogatások és eredmények
2010. április 08.
A Gazdaságfejlesztési operatív program forrásainak több e mint egyötödét visszatérítendő támogatások formájában kapják a kedvezményezettek. Bátor lépésre szánta el magát az ország, amikor a Gazdaságfejlesztési operatív program forrásainak közel 22 százalékát, összesen mintegy 200 milliárd forintot különített el újszerű, visszatérítendő támogatások finanszírozására. Az elmúlt három év alatt már látszanak az első eredmények.
Összegyűjtött források
Az úgynevezett Jeremie program keretében finanszírozott pénzügyi eszközök magyarországi lebonyolításának felelőse a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV Zrt.). A program célja a kis- és középvállalatok finanszírozásának javítása a piaci igényeknek megfelelő pénzügyi programokon keresztül - mondta el Bátora László, az MV Zrt. vezérigazgató-helyettese. A programokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal együttműködve alakítják ki és menedzselik.
A program "alapok alapja" konstrukcióban működik. Ez azt jelenti, hogy az uniós forrás és a kötelezően mellé teendő hazai költségvetési rész egy számlára kerül, majd a magukban is pénzügyi alapként működő programokat ebből finanszírozzák. Így alakul ki az "alapok alapja". Szintén kiemelten fontos jellemző, hogy - mivel visszatérítendő támogatásokról van szó - a visszafizetett összegek ismét bekerülnek az alapba. Ezeket az összegeket újra ki lehet helyezni, így egy adott időszakban ugyanaz a támogatási forrás többször is megfordulhat a rendszerben. A visszatérítendő támogatások ezért hatékonyabbak, mint a nem visszatérítendő források - emeli ki Bátora László.
Az MV Zrt. ezt az "alapok alapját" kezeli, vagyis nem tőlük lehet forrást igényelni. A pénzügyi közvetítőket pályáztatják meg, amelyek azután önrészükkel egészítik ki a Jeremie-forrást, és ezt közvetítik tovább. A közvetítők bevonásának több előnye is van. Van apparátusuk (például banki fiókhálózat), összességében igen kiterjedt kis- és közepes vállalati ügyfélkörrel rendelkeznek, és saját forrással is kiegészítik a támogatást. Összességében mintegy 200 milliárd forint áll rendelkezésre a programokra; a támogatás formája lehet kedvező kamatozású hitel, garanciavállalás és kockázatitőke-program. A közvetítői saját forrás a hitel esetében 10-25, a garanciánál 20, a kockázati tőkénél 30 százalék.
A hiteltermékek széles kört fednek le, 10 milliótól 200 millió forintig érhetők el a közvetítőknél (kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek, vállalkozásfejlesztési alapítványok). A hitelek legfeljebb 10 éves futamidőre igényelhetők, jelenleg már 8 százalék alatti kamattal. Néhány héten belül indul el kishitel-programjuk, ennek maximális összege 50 millió forint lehet.
A banki hitelek esetében problémát szokott okozni a biztosítéki háttér hiánya, ennek megoldására szolgál a portfólió garanciaprogram. Az MV Zrt. "alapja" 80 százalékos készfizető kezességet vállal, ha ez szükséges a banki hitel igénybevételéhez. Lényeges könnyebbség, hogy a banki hitel odaítélése esetén a garanciavállalás automatikus, azaz ha egy vállalkozás átmegy a bank hitelbírálatán, további értékelés már nincsen.
Kisebb hozamelvárás
A legújabb termékük a kockázatitőke-program, ami a korai szakaszban lévő, nagy növekedési potenciállal rendelkező kis- és közepes vállalatok finanszírozását szolgálja nyolc tőkealap-kezelőn keresztül. Az MV Zrt. öszszesen 31 milliárd forinttal finanszírozza ezt a konstrukciót. Az alapkezelők saját forrásának hozzáadásával 45 milliárd forint lett a teljes keret, amely a magyar piacon nagyon komoly összeg - és amelyet 2013 végéig le kell kötni.
Ez az egyik ok, amiért jó eredményeket várnak ettől a programtól - jegyzi meg Bátora László. Mivel uniós forrásról van szó, ezért ha eddig az időpontig nem sikerül lekötni a pénzt, akkor vissza kell fizetni. Így az alapkezelők kényszerhelyzetben lesznek, hogy minél hamarabb minél több befektetési lehetőséget találjanak.
A másik fontos előny, hogy a 70 százaléknyi támogatott rész esetében a hozamelvárás jóval alacsonyabb, mint a szokásos piaci hozamelvárás. Vagyis az alapkezelők olyan, alacsonyabb növekedési potenciállal rendelkező cégeket is hajlandóak lesznek finanszírozni, amelyek csak piaci alapon nem jutnának kockázati tőkéhez. Négy alapkezelő elindította kockázatitőke-programját, a másik négy alap április végére lesz elérhető.
Megérezték a válságot
Az eredményekkel kapcsolatosan Bátora László elmondta, hogy a gazdasági válság erős hatással volt a Jeremie-re. Az uniós szabályok miatt csak beruházási és tevékenységbővítő forgóeszközhitelekhez adhatnak forrást. A jelenlegi recessziós időszakban a beruházási kedv nagyon lecsökkent, a vállalkozásoknál a likviditáspótlás, a túlélés volt a legfontosabb cél, ezért a beruházási hiteligény is sokkal kisebb lett. A jelenlegi kedvezőtlen gazdasági környezetben 2007-től mostanáig összesen közel 20 milliárd forintot hiteleztek a vállalkozásoknak több mint 50 közvetítőn keresztül. Ezen belül a mikrohitel sikeresnek nevezhető a mintegy 12 milliárd forintos állománnyal, a többi hitelre egyelőre alacsonyabb az igény.
A program irányítói összességében optimisták a Jeremie forrásainak lekötésével kapcsolatosan. A recesszióból kilábalással párhuzamosan 2010-től lassú felfutásra, élénkülő keresletre számítanak.
forrás: IT-Business - 2010.04.08.



