Uniós visszatérítendő támogatások

A legkisebb vállalkozások is hozzájuthatnak mikrohitelhez

2010. április 27.

Beszélgetés Benke Ákossal az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatójával a Kossuth Rádióban

Rábai Balázs (műsorvezető): - A jövőben a legkisebb vállalkozások is hozzájuthatnak mikrohitelhez, így azoknak is nagyobb esélyük lesz fejleszteni, illetve megerősödni. Deli Kriszta összeállítása.

Riportalany: - 4,7 millió forint volt a hitelösszeg, egy vendégház kialakítására igényeltük, ezért is volt célszerű ez a mikrohitel, mert nem volt egyéves múltunk akkor a cégünknek, és gyakorlatilag ha nincs egy lezárt éve egy adott vállalkozásnak, akkor szinte kizárt, hogy hitelhez jusson bármelyik pénzintézetben. Meg bonyolult is a hitelezési rendszer, magasabb a kamatozása a banki hiteleknek.

Deli Kriszta (riporter): - Ennek a veszprémi, falusi turizmussal foglalkozó hölgynek mondhatni szerencséje volt, hiszen kisvállalkozóként kaphatott támogatást, amit sok kisebb cég, családi vállalkozás nem mondhat el magáról. Sokszor a bürokrácia, a saját erő hiánya, vagy egyszerűen a bankok érdektelensége miatt nem jut egy egyébként működőképes cég hitelhez. Az Új Magyarország Program újításaként már elérhető az a konstrukció, amely a globális gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe jutott vállalkozásokat támogatja majd. Benke Ákos, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója azt mondja, késleltette az új termék létrehozását, hogy a válság hatásai, egyebek közt a beruházási kedv visszaesése csak az utóbbi hetekben-hónapokban látszódtak egyértelműen.

Benke Ákos (vezérigazgató, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt.): - Az NFGM képviselői, akik figyelték a piacot folyamatosan, mutatták nekünk, nem csökkent a hitelkihelyezések szintje, ez így volt 2009 év végéig. És akkor pedig teljesen egyértelmű volt az ő reakciójuk, hogy akkor nem kell változtatni a termékeken, jelentős ügyféligényt ki lehet itt elégíteni. És mondjuk lehet, hogy át lehet hidalni azt a mostani időszakot, amikor nem finanszíroznak a bankok ilyen ügyfelet. Ez a legkockázatosabb ügyfél azért számukra.

Riporter: - A korábbi tízmillió forintról 50 millió forintra nőtt a maximális hitelkeret, ráadásul a bankok már meglévő és hitellel rendelkező ügyfeleiknek is ajánlhatják a Kishitel elnevezésű terméket. A kölcsönt már nem csak a mikro-, hanem a kisvállalkozások is igényelhetik, amelyek talán tőkeerősebbek és a fejlesztésben látják a jövőt. Az igényelt hitel a vállalkozás működésének fenntartására nem fordítható, csak fejlesztési célokra adják, vagyis uniós forrásból az előremenekülést támogatják, ha valaki új üzletet bérel, új munkaerőt vesz fel vagy éppen egy új géppel bővíti a termelési kapacitást.

forrás:  - Kossuth Rádió - 2010.04.27