Aláírásra kerültek az első Kockázati Tőke Program Közvetítői Szerződései
2009. december 17.
Mai nappal aláírták az MV Zrt. képviseletében Benke Ákos vezérigazgató és Bátora László vezérigazgató helyettes, valamint az Etalon Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. képviseletében Tánczos Péter igazgatóság elnöke és Ivanics Mariann igazgatósági tag és a DBH Investment Zrt. képviseletében dr. Erdei Sándor igazgatósági elnök az első Közvetítői Szerződéseket a Kockázati Tőke Programra.
Az Etalon Capital Zrt. a Co-Investment alprogram nyertese, mely alapnak várható mérete 4 milliárd Forint, a Közép-Magyarországi régióban fog befektetéseket végrehajtani.
A DBH Investment Zrt. a Közös Alap alprogram egyik nyertese, mely alapnak várható mérete 5 milliárd Forint, a biotechnológiába, az informatikába, az egészségügybe és a megújuló energiába kíván befektetni.
Az első befektetésekre várhatóan 2010 második negyedévében kerül sor.



