Uniós visszatérítendő támogatások

Most vegyen fel hitelt!

2010. június 16.

Újraindul a vállalkozók hitelezése: több tucatnyi pénzügyi közvetítőnél kezdő vállalkozások is kaphatnak milliós kölcsönt. Egyes cégekre a korábbinál szigorúbbak a szabályok. Ki kaphat hitelt és ki nem?

Másfél millió forintos kölcsönt szeretett volna vállalkozása beindításához felvenni egy, legfeljebb két évre a fővárosi Kalmár Dóra. Családi napközit nyitna, első sorban a bölcsődés korosztály számára. A siker borítékolható: mivel az állami férőhelyek száma alacsony, a piaci rés inkább szakadék - mondja. A cég két embernek is munkát adna, nem is beszélve arról, hogy a beadott tucatnyi gyermek anyukája is visszatérhetne a munkaerőpiacra. A kölcsön megszerzése elsőre mégis nehéznek tűnik, a hitelfolyósító kereskedelmi bankok ugyanis az állami garanciák mellett is óvatosak.

Érdemes adósodni

"A legjobbkor" - mondja Aladics Sándor, a mikro- és kisvállalkozások számára államilag támogatott hiteleket nyújtó Magyar Fejlesztési Bank Irt. (MFB) illetékes vezérigazgató-helyettese. A gazdálkodási környezet javul, 2012-re szinte biztos, hogy ismét magasabb sebességbe kapcsol a magyar gazdaság, a beruházást, bővítést vagy cégindítást már ma érdemes elkezdeni. A válság lehetőség is: az elmúlt másfél évben Karcagon, Budapesten ugyanúgy sokan tünkre mentek, mint Bécsben vagy Berlinben. ,Rég nem látott lehetőség nyílik nemcsak a hazai piacon boldogulni, de egy német vagy belga partner esetleges csődjét kihasználva nyugati piacokra is betenni a lábunkat" - véli, a beruházási hiteleknél pedig a jellemzően 2 év türelmi idő kapóra jön.

Két évnyi féláron

A következő, "necces" egy-két évet a vállalkozók még rosszabb esetben is ki tudják gazdálkodni úgy, hogy csak kamatot fizetnek, törleszteni pedig csak utána kezdenek majd. A válság múltával a jellemzően a bankközi kamatlábhoz (BIIBOR) kötött forint kamatok csökkennek (az irányadó jegybanki alapkamat tavaly december óta felére, 5,25 százalékra esett). Ráadásul a kisvállalkozások az MFB-től, valamint uniós forrásból kamattámogatással, forintban vehetnek fel olcsó beruházási és forgóeszköz hitelt. Így 10 milliós, 10 évre felvett állami kamattámogatású kisvállalkozói kölcsön éves hiteldíja a türelmi idő alatt forintban átlagosan 5,5-6 százalék. Azaz a cég beindulása alatt csak körülbelül.

Spéci hitel kezdő cégeknek

Kisebb és induló cégeknek ugyanakkor - mint a napközi nyitást tervező Dórának is - érdemes speciálisan a számukra kifejlesztett beruházási és forgóeszköz hitelfajtákat keresni, mégpedig elsősorban nem a bankfiókokban, hanem erre szakosodott pénzügyi közvetítő cégeknél. Az induló lökést a hitel-, de nem bankképes (azaz induló) vállalkozásoknak az MFB országszerte 250 ponton (takarékszövetkezeteknél, a magyar postán és vállalkozásfejlesztési társaságoknál), Mikrohitel Plusz és kisvállalkozói ügyfélhitele, valamint az uniós forrásból a folyósított Új Magyarország Mikrohitel és Kishitel (beruházási célja, illetve forgóeszköz finanszírozásra) adhatja meg.

Elég ha meggyőző

"A legfontosabb, hogy a hiteligénylő meg tudjon győzni róla, a vállalkozása életképes, pénzt fog termelni" - bátorítanak egybehangzóan az érintettek. Ígéretes jövőkép, jó üzleti terv, felkészült cégvezetés - mind fontos elvárás, minderről meg kell győzni a közvetítőt. Kikkel akar együttműködni, utánajárt-e például a leendő beszállítóinak. Étteremnyitásnál próbálta-e valahogyan kiszámolni, hány vendége lesz majd, és a tervezett bevétel elegendő lesz-e mondjuk arra is, hogy a rezsi kifizetése után megéljen belőle a család. Az ugyanis kevés, ha a jövedelem épp csak fedezi a törlesztést.

"Mikrohitelből jellemzően gépet, berendezést, kisebb értékű irodát vagy raktárt vásárolnak. A hiteleket többek között közvetítő megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok zöménél a kölcsönökért folyamodóknak némi felkészítés, tanácsadás is jár - mondja Verő Mihály, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. termékmenedzsere. Pénzügyi közvetítőik a Mikrohitel program 2008-as indulása ha több mint 2200 kölcsönt folyósítottak mintegy 13 milliárd forint összegben, aminek közel fele jutott teljesen kezdő cégeknek.

Céghitel magánpénzből?

A klasszikus banki kínálatból döntően a magáningatlan vagy magánbankbetét fedezete mellett, de a cég nevére felvett kölcsön jöhet szóba a számukra. Lombard-, vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt forintban átlag éves 10-12 százalékos, euróban 7-8 százalékos kamattal kínálnak. A bankoktól kezdő vagy kisvállalkozóknak szánt hitelek elnyeréséhez ugyanis szigorúbb követelményeknek kell megfelelni.

Még az egyre népszerűbb, államilag megtámogatott kamatozású, fedezet(í és a reklámokban kezdő vállalkozások számára is felvehetőnek hirdetett hiteleket is szigorúbban mérik. "Egy vállalkozókat hitelező bank számára az MFB ajánlása inkább iránymutatás, mintsem kötelező Cormula" - mondta el a Haszonnak az egyik nagy hazai hitelintézet illetékese.

Dupla garancia

A kedvező kamatozású kölcsönüket ugyanis minden közvetítő bank a saját kockázatára helyezi ki, így ha az adós nem fizet, az nem a háttérből finanszírozó MFB, hanem a közvetítő bank vesztesége - magyarázza. Így a jellemzően a hitel 80 százalékát fedező állami hitelgarancia ellenére is gyakori a mégiscsak elvárt 1-2 lezárt üzleti év. A támogatott hiteleknél például a 80 százalékos hitelgarancia ellenére egyébként a bankok többsége a hiteltartozás legalább 100 százalékára kér fedezetet, azzal az indokkal, hogy nemfizetés esetén a tizedarányos, 80 százaléka is a garanciát nyújtó Garantiqa Zrt.-t illeti.

Ki kap és ki nem?

A magyar cégeknek minden bizonnyal szükségük lesz az eddiginél magasabb hitelfelvételre. Míg Nyugat-Európában a cégek 80 százaléka működik hitelből, addig nálunk csak 20 százalék, márpedig a jellemzően 20-25 százalékos önerővel számolt 4-5-szörös tőkemennyiség szükséges lehet a versenyben maradáshoz, növekedéshez.

Elsősorban a már működő gyártó-feldolgozó társaságok, valamint a többé-kevésbé folyamatos keresletű, ún. "igényszolgáltatók" (mint például a gyógyszertárak) számára nyitnak egyre bátrabban és egyre nagyobb hitelkereteket - erősítették meg a Haszonnak több kereskedelmi bank munkatársai is. De jó eséllyel kérhetnek kölcsönt az olyan jövőbe mutató vállalkozások is, mint az alternatívenergia-előállítók vagy a biotechnológiai társaságok. Az OTP és az FHB a tavalyi állami mentőcsomag ,fejében" nyújt az átlagnál bátrabban kölcsönt a vállalkozói szektornak, információink szerint az Erstének, a Volksbanknak vagy a CIB-nek viszont jelentős kihelyezetlen forrása van, ezért szeretne a hiteleken "keresni" végre.

Másfélszeresét kérnek

Érdemes számolni azzal is, hogy a hitel fejében elkért fedezet magasabb lehet a vártnál. "A bankoknál átlagosan 150 százalékos fedezettség a szokásos" - magyarázza Aladics Sándor. "Egy 10 milliós vételárú gép fedezeti értéke először is csak a fele lesz, ha el akarom adni" - számol, és von analógiát a szalonból frissen kigördülő autók értékvesztésével. További 8 milliót garantál a hitelgarancia, ez 13 millió. A maradék 20 százalékra mindenképpen kérnek majd valami biztosítékot - ami jellemzően ingatlan lesz. Egy gépet, berendezési tárgyat - ha rosszul kezd állni egy cég szénája - az ügyvezető egyszerűen felteszi a kocsira, a bank pedig futhat a pénze után - osztja meg tapasztalatát egy kelet magyarországi bankár. Az ingatlan viszont nem mozdul, ráadásul élettartama, amortizációja összemérhető egy hosszabb lejáratú kölcsönével - magyarázzák az akadályokat, amelyek átmenetileg a reménybeli napközi-vállalkozónő karrierjét is meg akasztották.

Keressen olcsóbb hitelt

Már működő cégeknél is érdemes új alapokra helyezni a hitelfelvételt. "Többek között a gyors és pontos adatszolgáltatást kell megszokniuk a cégeknek. Legyen szó üzleti tervről, éves beszámolóról vagy korosított szállítói és vevői listáról" - hívja fel a figyelmet a hazai kis- és középvállalkozások egy gyenge pontjára Lovas Emese, a Commerzbank Zrt. üzletfejlesztési igazgatója. A gyors hitelhez jutás egyik fontos feltétele, hogy a bank lássa, az ügyfél is érdekelt az együttműködésben. Érdemes körülnézni alacsonyabb kamatok miatt is: a válság utáni új helyzetben a nyugat-európai anyabankjuknak köszönhetően olcsóbb forrással rendelkező hitelintézeteknél 100200 bázisponttal lehet olcsóbb euró hitelhez jutni.

Olcsóbb az állam

A legjobb számlavezető kiválasztásánál pedig az eddiginél nagyobb súllyal eshet latba a bank rugalmassága és ügyfélismerete. A válság hatására ugyanis a 2009-es éves beszámolók a valóságosnál is sötétebb képet mutathatnak-hívja fel a figyelmet Lovas Emese.

Forint alapon az MFB-s hitelek valamint az MV Zrt. uniós hiteltermékei a legolcsóbbak: beruházásra jellemzően 6,5-7 százalékos, forgóeszköz-finanszírozásra 8 százalék körüli kamatra hiteleznek, átlagosan 50 milliót (a bankok saját beruházásai kölcsöneiket a legjobb adósoknak is 10 százalék feletti kamattal kínálják). Az uniós refinanszírozású, forint alapú Mikrohitel azonban a legolcsóbb közvetítőné15,5 százalékon is felvehető (a kamat széles skálán mozog, átlagosan 7 százalék), az 50 milliós hitelezési plafonnal folyósított Kishitel (ez a bankokon keresztül terített forint) kamatplafonja is csak ide 7,6 százalék.

Kövesse a bankot!

Érdemes lehet átgondolni, a cég működését is, ez hitel lásul felvételi és üzletviteli szempontból is jól jöhet. jó,ha a vállalkozásnak például minél több állandó vevője van - tanácsolja Kovács Zoltán, a Benks Kft. vállalati tanácsadó üzletágának vezetője. A bevétel 70-80 százaléka származzon kisebb vásárlóktól. Így védve vagyunk attól, hogy egy vevő kiesése miatt megbillenjen a pénzügyi helyzet. És nem árt, ha látható jövedelem vedelem is képződik a cégbe, a teljes vagyon ne 100 százalék tagi betétből álljon. Látszódjon a cégen, hogy megéri működnie. A cégen belüli szaktudás, valamint a jó referenciák szintén jelentős súllyal esnek latba egy hitelkérelem elbírálásánál.

Derült égből csődveszély

A sikeres hitelfelvétel, illetve eladósodás feltétele az egyes hitelkonstrukciók behatóbb ismerete. A maximum 1-2 évre megadott folyószámla hitelkeretet (illetve a legfeljebb 25 milliós keretösszegű, 10 millióig 8,25 százalék kamatozású Széchenyi-kártya) például napi likviditás-kiegyenlítésre érdemes használni, viszont sok vállalkozó - hibásan - hosszan tartó beruházásra fordítja a visszafizetés után megújítható kölcsön-keretet. Egy 5-6 év alatt megtérülő beruházás, kapacitás-fejlesztés rövid lejáratú kölcsönből finanszírozva csődközeli helyzetbe juttathatja a vállalkozást

forrás: Haszon Magazin - 2010.06.16