Új hitelkonstrukciót vezet be a Magyar Vállalkozás-finanszírozási Zrt.
2010. május 02.
Beszélgetés Benke Ákossal az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zt. vezérigazgatójával az InfoRádióban.
Nagy Tamás (műsorvezető): - Új Magyarország Kishitel néven új hitelkonstrukciót vezet be a mikrovállalkozások támogatására a Magyar Vállalkozás-finanszírozási Zrt. A cég vezérigazgatója az Eurokasszának elmondta: a bankoknak eddig nem érte meg foglalkozni ezzel a vállalkozói szegmenssel. A Jeremie-program keretében létrejött új konstrukcióról Benke Ákost kérdeztem.
Benke Ákos (vezérigazgató, Magyar Vállalkozás-finanszírozási Zrt.): - Az Új Magyarország Mikrohitel program a 2007-es tervezés után, 2008 januárjától áll rendelkezésére a kkv-szektornak. Mintegy 50 milliárd forintos, több mint 50 milliárd forintos keretösszeggel jött létre ez a program, elsősorban mikrovállalkozások finanszírozását tűzte ki célul, ez azt jelenti, hogy 9 főnél nem több foglalkoztatotti létszámmal rendelkező, illetve 200 millió forintnál nem nagyobb árbevételt realizáló vállalkozások számára írtuk ki ezt a programot. Ez egy hitel, 10 éves futamidejű, maximum 10 millió forintos maximális felvehető hitelösszegről szól és meglehetősen kedvező kamatkondíciókkal ellátott.
Műsorvezető: - Említette, hogy ugye 2007-2008-ig nyúlik vissza, ezek szerint még a válság előtti időszakik, a pénzügyi krízis mennyiben módosította, vagy mennyiben változtatta meg ennek a sikerét, ha volt sikere?
Benke Ákos: - Teljes mértékig, mert egy-egy ilyen pénzügyi programnak a tervezéstől a bevezetésig és a mondjuk üzemi hőmérsékletre való emeléséig általában másfél év szokott eltelni, most mire ez eltelt volna ennél a programnál, beköszöntött a válság, és addig sem volt az jellemző, hogy a mikrovállalkozások beruházási étvágya az óriási lett volna, tehát a beruházási hitelek felvételében nem nagyon jeleskedtek, de aztán a válság hatására ez majdhogynem azt kell, hogy mondjam, teljes mértékig megszűnt. Tehát beruházási hiteleket nem nagyon szerettek volna ezek a vállalkozások fölvenni.
Műsorvezető: - Ennek egyébként mi volt az oka? Nem nagyon szereztek tudomást erről, vagy nem foglalkoztak, vagy esetleg nem volt pénzük az önerőre sem?
Benke Ákos: - Tehát a válság hatására nem akartak beruházni a vállalkozók. Nem a hitelt nem vették fel egyszerűen, hanem nincs beruházási kedv, mert hiába ruház be a vállalkozó, kinek fogja eladni a terméket, ami ebből létrejön? Most tapasztalunk már az idei tavasszal egy kis élénkülést ebben, most már látszik, hogy azok az elhalasztott beruházások, amik korábban be voltak tervezve, de a válság hatására nem kerültek megvalósításra, azok most újra terítékre kerülnek és itt már teret kap a mi finanszírozási programunk is.
Műsorvezető: - Április 27-én, kedden bemutattak a program részeként egy új hitelkonstrukciót, ez az úgynevezett Új Magyarország Kishitel. Mi hívta ezt életre és milyen jellemzői vannak?
Benke Ákos: - A hiteltermékeink között és azoknak is a terjesztői között, a bankrendszernek megpróbáltunk szerepet adni, mégpedig kiemelt szerepet, és meg kell mondjam őszintén, hogy a mikrohitelekkel kapcsolatosan ezt a szerepet a bankrendszer nem tudta betölteni. Egész egyszerűen úgy láttuk, hogy a mikro szegmensbe a magyar kereskedelmi bankokat nem tudtuk partnerül eredményesen bevonni, ugyanakkor a bankok részéről is folyamatosan érkezett az az igény, vagy megkeresés, hogyha ez nem egy mikrohitel lenne, hanem eggyel nagyobb kategória, egy nagyobb beruházási hitel, akkor valószínűleg ebbe már ügyfeleket tudnának ők csatornázni. Ezért hívtuk létre ezt a mikrohitel-feltételekhez képest kicsit módosított, ám jelentősen nagyobb összegű hitelt, a Kishitelt.
Műsorvezető: - Tehát jól értem, hogy alapvetően az volt a baj, hogy túl alacsony volt a korábbi hitelkonstrukcióknak az összege, nem nagyon érte meg a bankoknak ezt felvenni.
Benke Ákos: - A bankoknak, mint közvetítőknek nem érte meg foglalkozni, nem éri meg szerintem ma sem foglalkozni azzal az ügyfélszegmenssel, amit mi mikrovállalatoknak nevezünk, most a kisvállalatok felé vettük egy kicsit az irányt. A mikrovállalatoknál én azt gondolom, hogy a másik közvetítői szegmens, azaz az mikrofinanszírozó szervezetek tökéletesen ellátják a feladatukat, eddig több mint 12 milliárd forintot, több mint 2000 vállalkozás számára hiteleztek ki ők, és azt gondolom, hogy a hátralévő három-négy évben, ameddig még ezt a pénzt ki lehet helyezni, addig a rájuk bízott forrást azt el fogják eredményesen költeni és föl fogják venni a kkv-szektor résztvevői, és ugyanezt szeretnénk elérni a banki közvetítőinknél is és ezért bizonyos feltételekben új feltételeket meghatározva egy Kishitel programmal jöttünk elő.
Műsorvezető: - Milyen feltételekkel vehetik majd igénybe a mikrovállalkozások ezt a hitelt? Tehát mekkora összeg, mekkora kamat, mekkora lesz a futamidő?
Benke Ákos: - Ez az 50 millió forintos kondíció, egy legfelső határ, ameddig föl lehet venni ezt a hitelt, ez egy fontos elem, ezenkívül 10 éves a futamidő és hogyha a mai piaci kamatokat vesszük alapul, akkor ez a hitel THM-alapon egy olyan 7-7,6 százalékos szinten már igénybe vehető.
Műsorvezető: - Ez most soknak számít?
Benke Ákos: - Én azt gondolom, hogy ez rendkívül kedvezőnek számít.
Műsorvezető: - Feltételezem, hogy konzultáltak a bankokkal. Ők kérték, hogy nagyjából ilyen konstrukciók legyenek, mert így már nekik is megéri? Tehát arra akarok csak...
Benke Ákos: - Igen, így van. Előzetes konzultációk, részletekbe menő konzultációt folytattunk a közvetítőrendszerrel, a bankokkal, hogy mik volnának azok a feltételek, amikor ők úgy érzik, hogy azok az ügyfelek, akik az asztalukon hevernek, azok finanszírozást tudnának nyerni.
Műsorvezető: - Na most az érintett vállalkozások, akik majd esetleg felvehetik ezt a hitelt, vagy igénybe vehetik ezt a szolgáltatást, nyilván nekik most anyagi szempontból az egyik legfontosabb az az, hogy mekkora önerőt kell ehhez hozzáadni, mekkora részét kell akkor az adott beruházásokból, illetve a hitelből állnia a vállalkozóknak.
Benke Ákos: - A 20 százalékot kell állnia, de itt nem szeretném megijeszteni a vállalkozásokat, ez nem készpénzt jelent, hanem jelenti azt a bármilyen eszközt, amit fel fog használni a beruházáshoz a vállalkozó. Jelentheti ez a telket, hogyha éppen építeni akar rá valamit, de jelentheti a beruházási eszközt magát. Egy csomó olyan lehetőség van, amikor nem készpénzt kell rendelkezésre bocsátani. Például én azt gondolom, hogy előszeretettel fogják alkalmazni azt a fajta forrást a pályázati pénzekkel való kombinációhoz, tehát ahol a pályázathoz a saját erőt azt a hitellel fogják biztosítani és így fogják megnyerni a pályázatot magát, illetve adott esetben fordítva is elképzelhető. Tehát a pályázati pénz is elképzelhető saját erőként a hitelfelvételhez.
forrás: InfoRádió - 2010.05.02



