Uniós visszatérítendő támogatások

Új hitelprogramot indítana az MV Zrt.

2010. január 26.

A válság ugyan némiképp visszavetette az EU Jeremie-programja keretében a refinanszírozott mikrohitelek kihelyezését, azonban így is többségében voltak a beruházási hitelek a megkötött ügyletek között.

Az továbbra is jellemző, hogy inkább a vállalkozásfinanszírozásra, -fejlesztésre specializálódott mikrofinanszírozó szervezeteknél pörgött a hitelkihelyezés. A kereskedelmi bankok méretgazdasági okok miatt nem a mikrohitelprogramot kezelik prioritásként, sokkal inkább az MV Zrt. és az MFB Zrt. együttműködésében működtetett hitelprogramok felfuttatására koncentrálnak - válaszolta a Napi érdeklődésére a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV Zrt.). Épp ezért jelenleg is előkészítés alatt van egy új, jelenleg még kishitelnek nevezett, mikro- és kisvállalkozásoknak szóló hitelprogram kidolgozása, amely kizárólag hitelintézeti közvetítéssel, legfeljebb 50 millió forintos hitelkihelyezésre adna lehetőséget. A programról egyelőre még nem árultak el bővebbet, mindössze annyit lehet tudni, hogy még ebben az évben szeretnék elindítani és a hitelintézeti aktivitás fellendülését várja tőle az MV.

Az állami tulajdonban lévő szervezet egyébként számottevő növekedésre számít 2010-ben a mikrohitelprogram keretében kihelyezett kölcsönök esetében. A mikrofinanszírozó szervezetek várhatóan idén is jelentős szerepet játszanak majd a mikro- és kisvállalkozások forráshoz juttatásában, azonban esetükben az elérhető refinanszírozási források ellenére olykor gondot okozhat a saját forrás nagysága. E szervezetek esetében ugyanis a 90 százaléknyi refinanszírozást 10 százaléknyi magánforrás bevonásával kell kiegészíteni.

Az MV előzetes tervszámai két-háromszorosával számoltak a 2009-ben a mikrohitelprogram esetében végül valóban kihelyezett 6,99 milliárd forintnak. Az MV Zrt. tájékoztatása szerint egyébként a szintén refinanszírozott kis- és középvállalkozói hitel esetében 3,9 milliárd, míg a forgóeszközhitel esetében 3,4 milliárd forint volt a 2009-ben kihelyezett hitelösszeg. A 2008-ban indult mikrohitelprogram esetében tavaly a válság ellenére összegben 70, szerződésszámban vizsgálva 34 százalékkal nőtt az éves kihelyezés az indulás évéhez képest. Az elmúlt évben 1108 hitelszerződést kötöttek a közvetítők, az átlagos kölcsönösszeg 6,3 millió forint volt, míg az átlagos futamidő 100 hónap (8,3 év) körül alakult. A kezdethez képest az átlagos futamidő 72-ről 100 hónapra nőtt, míg az átlagos hitelösszeg 4,9 millió forintról 6,3 millióra emelkedett. Tavaly is főleg (95 százalékban) beruházási célra adtak kölcsönt a közvetítők, a forgóeszköz-hitelezés kevésbé volt jellemző. Ügyletszám szerint a legtöbb mikrohitel-kérelem a fővárosból, Pest, Baranya és Somogy megyéből érkezik a közvetítőkhöz.

forrás: Napi Gazdaság