Uniós visszatérítendő támogatások

Magyarország sikeres az uniós források felhasználásában

2010. február 17.

Magyarország nemzetközi összehasonlításban is sikeresen halad az európai uniós források felhasználásában, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) megvalósításában - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kedden, az ÚMFT végrehajtását felügyelő eseti bizottság ülésén.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország a legtöbb nagyprojektet nyújtotta be az Európai Bizottságnak, és a 24-ből 16-ot már jóváhagyott az unió. Az ÚMFT-be a 2007-es indulás óta 40.000 pályázat érkezett be, ebből 18 ezerről pozitív döntés született, amely mintegy 3.500 milliárd forint forrást érint. A nyertesek közülük 15 ezerrel már létrejött a támogatói szerződés.

Varga István az írásos anyag szóbeli kiegészítésében kitért arra, hogy az ÚMFT kifizetések 730 milliárd forintot tesznek ki, amelyből 2009-ben 500 milliárd forintot kaptak meg a kedvezményezettek.

A miniszter szólt arról, hogy uniós forrásokat csoportosítottak át a gazdasági válság okozta hatások enyhítésére, a gazdaságfejlesztésre, munkahelymegőrzésre, továbbá könnyítéseket vezettek be a forrásokhoz való hozzáférésben.

A tájékoztatójában Varga István elmondta, hogy dolgoznak az 2007-2013. évi uniós források felhasználásában érintett intézményrendszer, illetve az operatív programok félidei auditján. Átvilágítják az elmúlt 3 évet és az audit végén ajánlást fogalmaznak meg.

Pelczné Gáll Ildikó képviselő, az eseti bizottság elnöke elmondta, hogy a hazai kis- és középvállalkozások nehezen jutnak uniós fejlesztési forrásokhoz. Szerinte az Európai Unió kkv-kra vonatkozó irányelveit figyelembe véve pozitív diszkriminációban kellene részesíteni a hazai kkv-ket a források felhasználásában, a projektek megvalósításában is.

Nógrádi Zoltán az ülésen felhívta a figyelmet arra, hogy a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) lassan halad, és bonyolult az intézményrendszer.

Veress József szocialista képviselő szerint a kistérségekben fontos lenne az uniós források felhasználásával összefüggő tudás átadása egészen a projektek megvalósításáig.

A kormány áprilistól szóló döntési moratóriumával kapcsolatos kérdésre válaszolva Varga István elmondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség eljárási rendet dolgozott ki ez ügyben, hozzátette: a bíráló bizottságok ülésezhetnek a moratórium időtartama alatt is, de támogatói döntés csak május után születhet.

forrás: muszakiforum.hu