Célpont a média
2010. március 10.
A jelenleg a gazdaságban tapasztalható forrásnélküliség felértékeli az alternatív befektetési megoldást nyújtó kockázatitőke-társaságok szerepét. Idén különösen a médiapiac kerülhet fókuszba.
Ha rövid a bankhiteled, toldd meg kockázati tőkével! Sohasem időszerűbb ez a kissé átformált mondás, mint jelenleg - a tavaly óta tartó globális gazdasági és pénzügyi válság ugyanis jócskán leszűkítette a magyarországi vállalkozások finanszírozási lehetőségeit.
Csökkenő külföldi befektetések
A hazai kockázatitőke-befektetésekről szóló legfrissebb adatok a tavalyi év harmadik negyedévéből származnak (a 2009. év összesítése egy hónapon belül várható). Eszerint a vizsgált időszakban 21 cégfelvásárlási és összeolvadási (m&a) tranzakció történt Magyarországon; ez az előző negyedévvel összehasonlítva kis változást jelent (17 tranzakció). Ellenben, az előző év azonos időszakának 27 tranzakciójával összehasonlítva, hozzávetőleg 20 százalékos csökkenés figyelhető meg. Érdekesség, hogy amíg egy éve a felvásárlók mintegy háromnegyede volt külföldi, addig a külföldi befektetők aránya hozzávetőleg 60, illetve 30 százalékra csökkent a 2009. második és a harmadik negyedévben - áll a PricewaterhouseCoopers (PwC) jelentésében.
A hazai befektetők által végrehajtott tranzakciók arányának növekedése elsősorban a multinacionális vállalatok racionalizálási törekvéseihez köthető, vagyis hogy ezek a cégek részben vagy teljes mértékben értékesítik hazai működési egységeiket helyi befektetőknek. A vizsgált negyedévekben a tranzakciók többsége 10 milliárd forint alatti éves árbevétellel rendelkező célvállalatokkal valósult meg.
A termelő szektor iránti érdeklődés csökkenése mellett a felvásárolt vállalattípusok között a média és szórakoztatóipar mutatott tartósan nagyon intenzív m&a-tevékenységet. A felvásárlási célpontok nagy része online üzlet. A tranzakciókat egyrészt az mozgatta, hogy a hagyományos médiacégek online jelenlétük megerősítésére, másrészt pedig az online médiacégek portfóliójuk konszolidálásra törekedtek versenytársak vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtó vállalatok felvásárlásával.
Sere Péter, PwC
Piaci információk szerint jelenleg több, a tárgyalások különböző fázisában lévő tranzakció van folyamatban. A PwC szerint a magyarországi m&a-piacra az üzletkötési ciklusok meghosszabbodása válik jellemzővé 2010-ben. Arra lehet számítani, hogy nagyszámú eszközeladásra kerül majd sor Magyarországon, mivel a nagy multinacionális vállalatok a folytatódó racionalizálás keretében értékesíthetik hazai termelő üzemeiket is.
Várhatóan a média és a szórakoztatóipar továbbra is kiemelt jelentőségű marad idén a felvásárlások területén, ezzel egy időben az online cégek állnak majd a kereslet középpontjában. "A magyar informatikai és médiacégek 2010-es esélyeiről elmondható, hogy a gazdasági válság előtti felvásárlási és fúziós aktivitástól továbbra is elmaradunk. Ugyanakkor mindkét ágazatnak lehetnek slágerterületei, amelyek konjunkturális kilátásai még a megváltozott piaci környezetben is vonzóak maradtak" - mondja Sere Péter, a PwC vezető menedzsere.
A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni a mobilalkalmazások terjedésével és fejlődésével, a környezetkímélőbb informatikával, az online médiával összefüggésbe hozható tevékenységeket. A globális m&a-trendeket kiegészítő, sokszor megváltoztató lokális trendek közül a médiapiacon az okozhat jelentős változást 2010-ben, hogy a jelenlegi szabályozás szerinti tulajdonosi korlátozások esetleg felpuhulnak, ami vélhetően a médiapiacok további konszolidációját vonja maga után.
A válság előtt gyakoriak voltak a kockázatitőke-befektetések ezekben a szektorokban, míg napjainkban a tradicionális infokommunikációs tevékenységgel rendelkező, távközlési és médiacégek befektetései a jellemzőbbek. A PricewaterhouseCoopers várakozásai szerint a médiavállalatok 2010-ben is aktív résztvevői lesznek a magyar m&a-piacnak - tette hozzá Sere Péter.
Három dimenzióban
Az előrejelzés helyességét bizonyítja, hogy máris akadt egy médiaszektorbeli cég, amely kockázatitőke-bevonás előtt áll, s ez pedig az Innovációs TechShow fődíját elnyerő, 3d-televízióhoz szoftvert fejlesztő iPont Kft.
Korcsok Zoltán, iPont
Az iPont Kft.-ben tavaly év végén kezdték meg a kockázatitőke-bevonás előkészítését, amellyel a közel-keleti piaci terjeszkedést és a piaci részesedés növelését akarják biztosítani - mondja Korcsok Zoltán ügyvezető igazgató. Az iPont Kft-nek jelenleg is van kihelyezett irodája Dubaiban; a térség fokozódó érdeklődését mutatja, hogy az elmúlt fél évben megnőtt a kereslet a 3d-s kijelzők iránt. Ez nagyságrendi volumenugrást jelent, aminek teljesítéséhez növelni kell a kiszolgáló és a fejlesztői kapacitásokat. Az ügyvezető igazgató szerint az utóbbi különösen fontossá vált, hiszen a január elején megrendezett CES hívószava is a 3d volt. Egyértelmű, hogy az egyre fokozódó versenyben csak az innovációba való befektetéssel lehet az élbolyban maradni - tette hozzá.
Nos, az iPont éppen abba a vállalati életciklusba érkezett, amely iránt már a kockázatitőke-befektetők is érdeklődnek. A befektetők jellemzően 1-1,5 millió eurós tőkekihelyezéstől szeretik kezdeni a tárgyalást; a magyar fejlesztőcégnek legalább 2-3 millió euró tőkebevonásra van szüksége a fejlesztések és kapacitások biztosításához.
Ebben a folyamatban nyújt jelentős segítséget a Mobilitás és Multimédia Klaszter inkubációs szolgáltatása.
MMK és Jeremie
"Az MMKlaszter szerepe - az Európai Bizottság mikro-, kis- és középvállalkozókat támogató Jeremie tőkepiaci programjának köszönhetően - felértékelődött, és majdnem valamennyi Jeremie-győztes kockázatitőkealap-kezelő megkeresett bennünket az ígéretes tőkebefektetési célpontok feltárása érdekében" - ecseteli Lemák Gábor, az MMKlaszter igazgatója. A Jeremie kockázatitőke-programjában az idén januártól felhasználható közel 45 milliárd forint 30 százalékát kell innovatív vállalkozásokba vagy startup-cégbe kihelyezni, ami jelentős kihívást jelent a hazai befektetők számára. Ebben a folyamatban tölt be hídképző szerepet az MMKlaszter is. Jelenleg épp telemetriás fejlesztésekbe, illetve internetes vállalkozásokba való tőkebefektetés előkészítése folyik. Tizenkét futó fejlesztési projektből várhatóan 1 éven belül legalább három kerül olyan állapotba, amikor a nemzetközi terjeszkedéshez lesz majd szükség tőkebevonásra. Becslésük szerint az MMKlaszter projektjei és tagvállalatai a következő 3 évben legalább 7-8 millió euró kockázati tőkét vonnának be.
Bizonytalan értékelés
Mivel a kockázatitőke-alapok alternatív megoldást tudtak nyújtani a túléléssel szemben a fejlődést előtérbe helyező társaságok számára, ezért szerepük az elmúlt időszakban felértékelődött. Mindazonáltal a tőkekihelyezést nehezítheti a válság egy másik aspektusa: hiába válogathatnak az alapok a lehetséges befektetések között, ha a vállalatértékelés eközben bizonytalanná vált.
A Jeremie program kitörési lehetőséget jelent ugyan a piacképes ötlettel és kellő elszántsággal rendelkező közepes és kisvállalatok számára, a sikerhez azonban ezeken az alapvető feltételeken túl másra, a szegmensben eddig egyáltalán nem általános elvárások teljesítésére is szükség lehet. A Deloitte régiós felmérései azt mutatják, hogy a feltörekvő magyar középvállalatok nem teljesítenek rosszul a régiós összehasonlításban. Sok a jó és piacképes ötlet, de az is igaz, hogy a hazai közepes vállalkozások nagy részénél ma még hiányzik a professzionális vállalatirányítási gyakorlat.
A tanácsadó cég szakértői szerint a kis- és közepes vállalatok a Jeremie program többletforrásaihoz a kockázatitőke-finanszírozás jellemző költségeinél valamivel olcsóbban juthatnak hozzá. A Jeremie programban kiválasztott alapkezelők ugyanis jelentős mértékben támaszkodhatnak olyan, az Európai Unió által biztosított tőkére is, amellyel szemben kisebb a tőkét nyújtó hozamelvárás, mint ami a hagyományos kockázatitőke-alapok esetében jellemző.
forrás: itbusiness.hu - 2010.03.10.



